Történetünk
1990
A rendszerváltás utáni Magyarország egyre több multi cégnek adott otthont, melyek közül az Arden több jelentős nevet is ügyfelei között tudhatott.
Az 1925 óta megrendezett BNV (Budapesti Nemzetközi Vásár) ipari kiállítás és vásárra a Philips kiállítói standját az Arden készítette. A vásár ekkor már a mai Hungexpo területén volt.
Életképek a korai évekből
Az 1999-ben átadott Westend (korábban Westend City Center) akkor a régió második legnagyobb területű bevásárló központja volt. Összesen 30 kültéri és 18 beltéri RMU (retail merchandising unit) egységgel láttuk el az üzletközpontot, melyek további értékesítési pontok voltak az üzlethelyiségeken túl.
2000
A 2000-es években kapta meg az Arden az első igazán jelentős nemzetközi munkákat, kezdetét vette a márka európai térhódítása.
Köztársasági Elnöki Hivatal, amely 2003-ban tette át székhelyét a Budai Várnegyedben található Sándor palotába.
Budapesti és prágai üzletek kialakítása
Nespresso kiállítási standjai Lusanne, Párizs és Chicago városokba
A hazánkba akkor visszatérő Nike márkaüzletekbe számos bútor kivitelezését végezte cégünk
Szponzori irodák a manchesteri stadionban.
2010
Az Arden ügyfélköre ikonikus prestige márkákkal bővült, köztük nemzetközi kozmetikai és svájci luxus óra márkákkal.
A lapkiadó irodaházának teljeskörű bebútorozása.
A svájci luxus óra márka számára 14 európai üzletébe gyártottuk le a berendezést.
Az IWC luxus márka Ingenieur modelljének premierjének a világhírű londoni Selfridges áruház adott otthont. Az „IWC races into Selfridges” Forma1 ihlette installációt teljes egészében az Arden Kft. kivitelezte.
A Lindt csokoládé 18 duty free egységének kivitelezése Miamitól Bejrutig világszerte.
Luxus kozmetikumok pultjai hazai parfümériákba